magány

senki nem érzi át, ami érzek. senki nem tud tanácsot adni. senki nem tud segíteni. a legtöbben nem is akarnak. akik meg akarnak, ők nem értik. 

van egy fóbiám. félek a szerepléstől. nem bírom, amikor bámulnak. amikor figyelnek a hangomra. figyelnek rám. amikor beszélek és érzem, hogy néznek, akkor elkap a pánikroham, és nem kapok levegőt. blokkol az agyam és fulldoklom. na ezt kéne legyőznöm. csak nem tudom hogyan.

ezt nem érti meg senki. nagyonosokféle módszert hallottam már, de egy se működik. mivel nem tudják mi a bajom. nem értik. hiába vannak emberek, akik közel állnak hozzám, család, barátok...senki, de tényleg senki nem érti meg mi zajlik le bennem. nem néz senki mélyen a szemembe, mert akkor látnák, hogy nekem ez tényleg fontos, és engem ez tényleg kikészít..nem. nem segit senki. 

magamnak kell megoldanom. mint mindent. az életben mindent. csak ez néha fáj. tudjátok, amikor azt érzitek egy emberekkel teli szobában, hogy egyedül vagytok. hiába vannak emberek, akik szeretnek, de nem értenek meg...és ez rossz. 

néha kislánynak érzem magam, akinek csak arra van szüksége, hogy valaki az ölébe vegye, és jó szorosan megölelje. 

nálam nem létezik a szerelem

nem viccelek. sosem voltam még szerelmes. najó, pontosítok. voltam már, de az plátói volt. viszont az összes kapcsolatomban, maximum szeretet éreztem. szerelmet nem. most megint ott vagyok, hogy két ember is szerelmes belém. jó emberek, rendes emberek, és én mégsem szeretem őket. elcseszett vagyok. tudom.

sokan azt mondják, hogy egy tragédia kiöli az emberekből az érzéseket. én is ezt érzem. hogy kihaltak belőlem ezek az érzések. nem vagyok képes szeretni. és nem tudom, hogy valaha képes leszek-e rá.

first

sosem tudom hogyan kell az ilyet kezdeni. "mindig az első lépés a legnehezebb" - mondja az egyik kedvenc könyvem írója. meg az összes többi. ezt már nem teszi hozzá. nem csupán az eleje nehéz. a közepe is az. a vége meg egyszerűen szörnyű.

de rajtam nem foghat ki semmi sem! megfogadtam még év elején, hogy idén szuperhős leszek! egy ideigóráig ment is, aztán persze a környezetem tett róla, hogy eltűnjön az (a fenenagy) önbizalmam. sikereres eltűntetik minden egyes alkalommal, én pedig sikeresen előkaparom minden egyes alkalommal. próbálom ezt most is tervszerűen végrehajtani. tartanom kell holnap egy nagy prezentációt. az elmúlt félévben sajnos előjött a fóbiám, így valahányszor kiállok a tömeg elé, előjön a pánikroham és bumm. na ezt kell most legyőznöm. a legnagyobb bajom az, hogy mindig mindenkinek meg akarok felelni. magamnak is. de ez hülyeség, mert mindig lesznek olyan emberek, akik nem kedvelnek. ok nélkül, de nem kedvelnek. és ha megfeszülsz, se fogsz tudni nekik megfelelni. ezért nem is érdemes ezzel foglalkozni. az én stratégiám most az lesz, hogy megpróbálok magamnak megfelelni. senki másnak. csakis kizárólag magamnak. és ha elégedett leszek az eredménnyel, magammal, akkor nem is kell mások dícsérete. hiszen akkor elérem a lelki békét. ami a legfontosabb.

szorítsatok!

P.S. igen, tényleg ilyen béna vagyok, hogy nem tudom levenni a kijelölést:D